Kedves Zoltán!
Köszönöm az érdeklődést, jól vagyok, dolgozom és készülök a TGY vizsgára.
Természetesen hozzájárulok, hogy felkerüljön a YouTube-ra az életmódtáboron elhangzottak.
Külön kiemelném a tábor kapcsán az általad vezetett meditációkat /a szeretet ösvény élményét/, hogy bepillantást nyerhettünk az akupresszúra rejtelmeibe, a fülakupunktúrába, reggelente gyönyörű környezetbe jógázhattunk, megismerhettünk számos gyógynövényt, és külön köszönet Lídia csapatának a gasztronómiai élvezetekért.
Volt sírás, nevetés, megajándékoztál verseiddel, zengő hangoddal, színészi tehetségeddel.
Hálás köszönet neked és kedves párodnak, hogy együtt tölthettük ezt a pár napot!
Nagy-nagy ölelés,
Fekete Gyöngyvér
Kedves Zoli!
Köszönöm szépen a megkeresésedet, nagyon jól esett! 🙂
A tábor óta elég sok idő eltelt, de azóta is azt érzem, hogy akkor elindult egy még drasztikusabb változás az életemben, ami folyamatos új dolgokat tár elém.
Sok minden elindult közvetlen utána és jelenleg is zajlik, amihez az is hozzátartozik, hogy novemberben három hetet voltam Indiában, ami szintúgy segíti azt a fajta felismerést, amit önmagam felé alkalmazok.
A tábor előtt már többfajta önismereti technikát kipróbáltam, amit nagyon hasznosnak érzek.
Ehhez tanultam Tőled több olyan módszert, amit szeretnék a mindennapi életembe beépíteni.
Elég rég felismertem, hogy azért nem tudok az én ritmusomban haladni az életemben, mert vannak tényezők, amik hátráltatnak. Ennek nagyon sok összetevője van: a megszületésem hogyanja, a felcseperedésem, serdülésem, felnőtté válásom, ami a mai napig is kihat rám nem az “egészséges” formájában.
A táborban meditáció/gyakorlat: újjászületés ösvény, hangmeditáció során még több “feszültség”, érzelem jött fel bennem, ami a társaság energiájával megkönnyebbülést hozott. „Megvilágosodtam”! 🙂
Az előadók is nagyon sokat segítettek a témákkal abban, hogy ráismerjek feldolgozandó életeseményekre.
Köszönöm az egész tábor lebonyolítását és levezénylését!
A leírtakat nyugodtan megoszthatod!
Szeretettel:
Csicsely Gyuri
A természetgyógyászat számomra egy irány mutatás az egészségesebb életmód felé mind testileg,lelkileg, szellemileg. Próbálom a tanultakkal, hallottakkal megreformálni a saját, és a családom életét is, több-kevesebb sikerrel. 🙂
Inkább talán a gondolkodásban segített a legtöbbet, másként látok dolgokat, próbálok mindent pozitívan felfogni, s pozitívan hozzáállni a mindennapi gondokhoz.
Az életmódtábor nekem egy nagy élmény volt, tetszettek a színvonalas előadások, és a helyszín is, a hortobágyi pusztaság, a “végtelenség” és a természet közelsége. Akkor a táborba a legmesszebbről érkeztem, lett volna lehetőségem közelebbi helyet is találni, de valamiért éreztem, hogy nekem ide kell mennem. S nem is csalódtam!
Az az 5 nap maga volt a nyugalom, a békesség, a dolgok átértékelése, mindig nagyon jó emlék marad ez számomra.
Az előadók odaadása, lelkesedés, a szakma iránti szeretete magával ragadó volt.
A programok jól szervezettek voltak, és még azon a pár, kicsit borongósabb napon sem unatkoztunk. 🙂
Köszönet Mindenért!
Bélik Edina, Pécsről
Tisztelt Zoltán!
Szeretném elmondani Önnek, hogy a talpbetét, amit javasolt nagyon jó hatással van a lábproblémámra!
Már több éve szenvedek a lábfájással, ami nem csak a talpamat és a sarkamat, hanem a vádlimat is érinti.
Több féle gyógymódot kipróbáltam. Voltam szakorvosnál, kaptam rá gyógyszert, ami nem hozott eredményt, aztán injekció kúrát javasoltak, ami szintén nem oldotta meg a gondom.
Erre a sarokcsontkinövésre elég nehéz megoldást találni, ezt hallottam sokfelől.
A férjem javaslatára kerestük fel Önt, mivel ő már több éve használja ezt a típusú talpbetétet. Igaz más jellegű problémára, de gondoltam talán könnyít a helyzetemen, mivel már a munkám ellátásánál is nehézséget okozott.
Megrendeltük, és szinte hihetetlen módon, már pár nap viselés után egyre könnyebb volt az állás,a járás. A fájdalmaim teljesen megszűntek, bár még én is alig hiszem el, de ez tény.
Mindenkinek nagyon ajánlom, ez nem gyógyszer, aminek mellékhatása van.
Örülök, hogy megrendeltem, és köszönöm szépen a segítséget.
Tisztelettel:
Fricz Kálmánné
Kedves Zoli !
A napokban számot adtam magamnak és felsoroltam azokat a kedves embereket, akik nagyon sokat segítettek nekem a várandóságom alatt. Te is közöttük voltál. Szeretném megköszönni neked a segítségedet. Amikor felhívtalak rögtön készséges és segítőkész voltál, nagyon köszönöm.
Sokszor jut eszembe az akupresszúrás képzés, amit vezettél. Csodálatos az a lelki erő és energia ami belőled árad és természetesen az, hogy ezt nagyon sok tanítványodnak át tudod adni. Mi mindannyian kaptunk ebből, akik a képzéseiden ott voltunk.
Még egyszer nagyon köszönöm.
Szeretettel: Ági
/ Tóth Hóza Ágnes – Szeged /
Köszönettel.
A természetgyógyász képzés széleskörű tudás birtokába juttatott, mint a gyógynövények megismerésében és szinergikus kölcsönhatásában. Testünk megismerésében, reflex zónáiban.
Egész képet tudtam alkotni az ember 3 szintű működésére. Test, lélek, szellem.
A családom, a baráti köröm és még sok más ember segítségére lehettem, amiért nagyon hálás vagyok. Hisz a körülöttünk lévő emberek gyógyulása, mosolya szebbé teszi ezt a világot és ezért érdemes segíteni.
Üdvözlettel:
Juhas Erika
Kedves Zoltán!
Ezúton szeretném Neked és Nektek – a tanfolyamok és az életmód tábor előadóinak – azt a hatalmas szeretettel és nagyon jó energiákkal átadott tudást, amit mindannyian kaptunk Tőletek.
Külön köszönöm, hogy az információk sokaságán túl olyan életszemléletet és a természetgyógyászatra való rálátást is átadtál, amit megtanulni nem, csak átélni lehet.
Külön kiemelném a tábort, ahová – bevallom őszintén – egy kicsit kelletlenül indultam el. Ennek az oka az volt, hogy kötelezőnek, vizsgafeltételnek éreztem, és mivel még a tanfolyam megkezdése előtt álltam, nem ismertelek Benneteket és nem tudtam, mire számítsak.
Ehhez képest mondhatom, hogy életem egyik legnagyobb élménye volt. A döbbenetes hatású gyakorlatokon és tartalmas, érdekes előadásokon túl olyan embereket ismerhettem meg – a táborvezető, az előadók, az ellátásunkról gondoskodók és a részt vevők között – , akikre bármikor, gondolkodás nélkül és teljes joggal nézhetek fel. Ráadásul mindez a tudás kedvességgel és szeretettel volt “becsomagolva”!
Az ellátás minden képzeletet felülmúlt, ezúton köszönöm Lídiának, vegetáriánus szakács “néninek” is a pazar ételeket és a recepteket.
Mindez pedig egy olyan csodálatos környezetben, a Kis-Duna partján történt, ami még gyerekkori emlékeket is idézett bennem (Szigetszentmárton apai nagyapán szülőfaluja…), a szer-tartások pedig még tovább erősítették energetikáját.
Egy személyes dolog: amikor hazaértem, különböző ismerőseimtől a következőket hallottam: “Úgy nézel ki, mintha egy hónapig szabadságon lettél volna!” “Nem tudom, hol voltál, de oda én is el akarok menni!” “Te, Neked most nyitva van a szív csakrád!”
Valóban, teljesen kipihenten és feltöltődve érkeztem haza, pedig programokkal és információkkal bőven el lettünk látva…
Még egyszer köszönök mindent és bízom a mielőbbi viszontlátásban.
Pataki Csaba Budapest
Én mindenkinek “receptre” írnám fel a tábort. Zoli szeretettel és alázattal engedett betekinteni nemzetünk hagyományaiba, vigyázó szemei által vehettünk részt a tűz SZER-tartásokon, melyről sokan még nem is hallottak, és óva kísért minket végig az összes meditáción. Az én életem teljesen megváltozott, amit egyáltalán nem könnyű megélni. Nagyon sok ember elkopott mellőlem azóta, cserébe jöttek újak, a családon belüli viszonyok is teljesen átalakultak, amit megint nehéz elfogadni.
Tudtam, hogy sok minden más lesz, amikor majd véget ér a tábor, dehogy ennyire arra nem számítottam. A meditációk nagyon sok mindet hoztak elő belőlem, amivel nehéz volt szembesülni, de a csodálatos második CSALÁDom nagyon sokat segített ennek a feldolgozásában. A félelmeimet a tűzbe dobtam és azóta sokkal könnyebb. Haladok az útamon, immár nem egyedül!
Köszönöm Nektek!
Áldás Mindenkinek!
Hortobágyi Kriszta
Kedves Zoli,
Köszönöm itt is a segítséged, meg a tanítottakat is, sokat tanultunk Tőled, nagyon jó volt az elmúlt 9 nap, tényleg nagyszerű dolgokat tanultunk. Gratulálok és további sok sikert kívánok!
A blogírást mától tettem rendszeressé, mert megállapodtam egy nagyobb hírlappal, hogy rendszeresen írhatok nekik mától, a célom az lenne hogy az állatok és a növények, természet szeretetére inspiráljam az olvasókat, bármi ötleted van nagyon szívesen venném, nekem már az is öröm, ha egy ember is máshogy kezd figyelni a környezetünkre, már megéri akkor munkát beletenni.
Köszönöm még egyszer a tanításodat!
Üdvözlettel:
Patírcia
A táborról annyit hogy nagyon szeretnék megint ott lenni, bár számomra sok minden nagyon új volt és nekem is meglepetés volt, hogy szerettem az egészet. Amit lelkileg adott azt még nem tudom leírni, de hozott olyan felismerést hogy ma is megkönnyezem, ha eszembe jut.
Döme Katalin Budapest
“A tanfolyam emberi és tudásbéli essenciális értékeket hordozott mind az előadó mind pedig a hallgatók részéről megmutatva a természetgyógyászat szakmai elméleti és gyakorlati oldalát közvetlen, interaktív és jól érthető módon egy igazi lélekemelő záróakkordal a végén.”
Üdvözlettel:
Varga István Szolnokról
Kedves Zoltán!
Kissé késve reagálok a kérdésedre a nyári életmódtáborral kapcsolatban, hogy a belső folyamatok zajlanak-e? A válasz egyértelműen: igen. Hogy elfogadni tudom-e, az egy más kérdés. Próbálom. Annyi minden csapong bennem gyakran, de már kezdem tudni kezelni és csak ülni és szinte kívülállóként nézni azt, hogy mi is zajlik le bennem. Nem egyszerű, még gyakran elragad az ego. És szerencsére ha nagyon “elkalandoznék” mindig van , aki “helyreigazít”, akár csak egy szóval is.
Az (egyik) legfontosabb, amit most meg kell tanulnom, a türelem. Mert a rengeteg vágy, elképzelés és megvalósításra váró tervhez idő és türelem kell, bár gyakran érzem úgy, hogy jó lenne, ha minden most azonnal létre is tudna jönni Nagyon szívesen gondolok a tgy képzésre és a táborra is, melegséggel tölt el és ez megnyugtat (a vizsgára való készülődésről ezt sajnos nem tudom elmondani). Időközben a masszázsaim száma rohamosan megugrott, amin olykor elcsodálkozok. Ha belül rend van, kívül is az lesz – talán ezzel indokolhatnám.
Jó volt látni és énekelni hallani a Tibornál is Gombán! És köszönet a sok bíztatásért, jó szóért!
Ölellek
E.