websikehealthcheck
websikehealthcheck

Daróczi Zoltán vagyok…

Daróczi Zoltán vagyok, természetgyógyász, a Magyar Integratív Medicina Szövetség alelnöke, a Természet Gyógyászok Baráti Társaságának vezetője, valamint a Mandala Életfa Kft. és az Élőfény Oktató Kft. ügyvezetője.

Küldetésem a természet gyógyászat, a népi gyógyászat minél magasabb szintű művelése és több évezredes tapasztalat átadása az arra nyitottak számára.
Ezen út egy állomása a Komplementer Medicina díj elnyerése.

Első távol-keleti utam után alakult meg a Békefény Alapítvány, melynek a megalakulásától több mint 10 évig voltam az elnöke.
A 2016-ban alakult Népi Gyógyászatunk Jövőjéért Alapítványnak szintén elnöke voltam egészen lemondásomig (2021.10.20. napjáig). Velem együtt az egész kuratórium lemondott és az önkéntes segítők népes tábora is.
Ezzel kapcsolatos nyilatkozatomat itt olvashatja.

Gyerekkorom óta vonzanak a népi gyógymódok és bölcseletek. Később az egészséges életmód és a lelki egészségünk lett a fő érdeklődési területem.
Alaptevékenységünk a holisztikus szemléletre épül, aminek mottója:
„Az ember egészsége a testi, lelki és szellemi harmónia megteremtésétől, illetve megtartásától függ.” Az elmúlt 30 évben tanulmányozom és gyakorlom a keleti tanokat. Japán elismert mestereitől tanultam a tudati technológiákról, elvégeztem számos személyiségfejlesztő és önismereti képzést. Tanulmányoztam a családállítás módszereit is.
Segítek mindazoknak, akik elakadtak az egység és egészség felé vezető úton, és hatékony, természetes megoldásokat keresnek. Azok is számíthatnak rám, akik önmaguk belső forrásait szeretnék megismerni. Rendelőmben fizikai, energetikai, készségfejlesztő és önismereti kezelések is történnek. 30 év alatt számos tanulságos eset történt, ismerje meg Ön is!

Milyen típusú kezelés érdekli?

Segítség az egészséges életmódhoz!

Összegyűjtöttük azokat a termékeket, amik hozzájárulnak fizikai és lelki egészségének megőrzéséhez és teljesebbé teszik a hétköznapokat!

Válogasson termékeink közül…

Tovább a termékekhez

Szeretné megtanulni?

Szeretné megtanulni, hogyan alkalmazhatja a természetes gyógymódokat a mindennapokban és hogyan segíthet vele másoknak is? Érdeklik az öröklött, transzgenerációs mintázatok és szeretné végre tisztán látni, hogy a múltbeli családi események hogyan befolyásolják az életét? Rendszeresen indítunk képzéseket változatos témában, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelőt.

Megnézem a képzéseket

 

Együttműködő partnereink

Ezúttal egy Magyarországon még ismeretlen módszert szeretnék bemutatni, ami képes megerősíteni az immunrendszert mellékhatások és jelentősebb anyagi költségek nélkül! Ismerje meg ezt a módszert, ami (többek közt) Nicola Tesla felfedezésein alapszik és új színt hozott az alternatív gyógyítás világába!

Hosszas kutatások eredményeképp született egy új vizsgálati módszer, amely képes elemezni az emberi testet körülvevő energetikai teret, ezáltal olyan információkat adva nekünk, ami sok esetben a gyógyulást jelentheti! De mi is tulajdonképpen a NES vizsgálat, kinek segíthet és hogyan működik? A cikkben minden kérdésre választ kap!

Magyarországon a jódhiány komoly közegészségügyi probléma. Ezt számos országos felmérés és tudományos kutatás is igazolja. A jód pótlására tett erőfeszítések eddig sajnos elégtelennek bizonyultak, hiszen a jódhiány okozta betegségek száma alig változik. Holott, ez könnyedén megelőzhető volna! Prof. Dr. Török Szilveszter írásában bemutatja a jódhiány orvoslásának egy hatékony, új módját!

A Voll terápia során a test akupunktúrás pontjainak vezetőképességét mérik egy erre kifejlesztett készülékkel, ami segít felállítani a diagnózist, ezzel megoldást nyújtva olyan régóta fennálló problémákra és betegségekre, amik megkeserítik a mindennapjait. De mi is pontosan a Voll terápia, mi ez a készülék és hogyan működik? Olvasson tovább és ismerje meg ezt a különleges és hatékony módszert!

Időpont foglalás:

+36 30 963 1635

Weboldalunk a látogató élményének javítását segítő "sütiket" használunk. Elfogadod? További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás