Hosszas kutatások eredményeképp született egy új vizsgálati módszer, amely képes elemezni az emberi testet körülvevő energetikai teret, ezáltal olyan információkat adva nekünk, ami sok esetben a gyógyulást jelentheti! De mi is tulajdonképpen a NES vizsgálat, kinek segíthet és hogyan működik? A cikkben minden kérdésre választ kap!
A testünket körülvevő mezőkben ott rejlik minden, ami velünk kapcsolatos.
Minden élőlényt, beleértve a földet is számtalan elektromágneses mező veszi körül. Ezeknek a mezőknek különböző geometriai alakjuk van és a csakrákban, meridiánokban mozgó energia és a tudatosság hozza létre.
Az első energiamező a test körül a prána, vagy csí mező, amit éteri mezőnek is hívnak. Bár az egész testet körülveszi, legjobban a kezek, lábak és a fej körül, enyhébben a vállak körül látható, általában puha kékesfehér fényként. A prána-mező után, egy másik energiamező következik, amely nem a légzéssel áll közvetlen összeköttetésben, hanem a gondolatokkal és érzésekkel. A gondolatok elektromágneses mezőket gerjesztenek az agyban. Az érzelmek szintén elektromágneses mezőket hoznak létre. A testünket körülvevő mezőkben ott rejlik minden, ami velünk kapcsolatos. Hisz a test már csak a kivetülése a lélek ruhájának.
Azt vallom, hogy minden betegség egy negatív energia materializációja, ami lélek szinten kezdődik, a helytelen érzelmek és gondolatok által. Amint a gondolkodás a megfelelő mederbe terelődik, a betegség eltűnik.
Mi a NES terápia?
NES terápia az emberi bio-tér (az energia és információs mezők összessége) kutatásainak eredményeként jött létre. A NES terápia tudományos modelljében a test egy fizikai, kémiai, emocionális, mentális, energetikai és emlékezeti mező kombinációja, melyben mind a hat aspektus egyaránt fontos és kölcsönhatásban áll egymással. A hat mezőt a „human body-field” (Emberi testmező, HBF) foglalja magában és irányítja.
A scanner-rel történő, ún. NES rendszerű vizsgálat. Rupert Sheldrake megalkotta azokat a fogalmakat, mint pl. morfogenetikus mintázat, morfodinamikus mező. Ezt továbbfejlesztette Peter Fraser ausztrál professzor. E fogalmak egyeznek a több tízezer éve fennálló gyógyító rendszerek, más szavakkal megfogalmazott kifejezéseivel. Pl. Ayurvedában
Mit mutat a vizsgálat?
E kiértékelések eredményeit magyarázó képek formájában megküldjük kedves vendégünknek.
- A BFA-val jelzett eredmény azt mutatja, hogy Önnek a munkahelyén vagy a lakóterében van-e olyan elektromagnetikus sugárzás, mező, ami a test aurájának vagy energiamezejének negatív irányú elmozdulását hozhatja.
- Az ED sorozat. Ezek közel megfeleltethetők a szervezetben lévő 12 normál + 2 különleges csatornával. Bár az elnevezésük nem ugyanaz.
- Az EI sorozat helyreállító és szabályozó rendszerekkel dolgozik.
- Az ET sorozat különböző egyénre szabott gyógyító információkat és energetikai immunitást állít helyre.
- Az ES sorozat mélyen tisztít, energetizál, érzelmi szintű megnyilvánulásokat harmonizál.
Az eredmények alapján tudunk összeállítani egy olyan harmonizáló esszenciát, amely finom energetikai síkon segíti a szervezet harmonizálását. Ezeket külön kell rendelnünk. 3500 Ft/db, 30 ml-es üvegcsékben lehet beszerezni. Egy üvegcse adagolástól függően, másfél két hónapra elegendő. Egyéb szerekkel is együtt lehet őket szedni. Segíti az egyéb terápiás munkákat.
Bővebben a NES terápiáról és vizsgálati módszerről ide kattintva olvashat.
Hogyan működik a NES?
Forradalmi kutatásaink feltárták a „human body-field” (HBF) szerkezetét és működését, így lehetőségünk nyílt egy úttörő technológia kifejlesztésére, mely képes elemezni ezt az összetett, bonyolult működésű teret. A technológia neve NES-Professional System.
A NES mérés esetében lényegében arról van szó, hogy ez a gép összehasonlítja a páciens testmezejében lévő – QED (Kvantum Elektro Dinamika) – információt a számítógépben lévő optimális mezőével. Meg kell jegyezni, hogy a mérés során a NES a testet körülvevő információs mezőt diagnosztizálja, részletes orvosi diagnózist nem ad. A NES mérés annyit állít, hogy meg tudja állapítani, hol vannak hibák vagy elváltozások a páciens biológiai erőterében. Ez a rendszer képes azonosítani a páciens erőterének elhajlásait és torzulásait, hogy meghatározzák, milyen információs cseppekre (NES infocseppekre) van szükség a geometria helyreállításához. Az infocseppeket szintén a NES-HEALTH fejleszti ki. Ezek tisztán energia-alapúak, nem gyógynövény-kivonatok, nem ásványok vagy hasonlók. Kizárólag energetikai konfigurációk.
A nutri-energetika Nutri-Energetic Systems NES terápia egy természetes kezelési rendszer, mely semmi máshoz nem hasonlít – és egyszerűbb, hatékonyabb módja annak, hogy a pácienseket egészséghez segítse. Ez a biológia és fizika integrációja. Míg a hagyományos orvoslási rendszer a test felől közelíti meg a betegséget, addig a NES a szakrális geometriától kezdi és a szellem szintjétől a test felé közelít. A NES terápia egyesíti a biológiát és a fizikát kvantum elektrodinamikai (QED) alapon a gyógyászatban.
A NES terápia a teljes egészséget egy gyors, non-invazív felmérésen keresztül közelíti meg, és minden eddigi koncepciótól eltérő módon kódolt NES Info-cseppekkel aktiválja a test természetes gyógyulását és méregtelenítő folyamatait, helyreállítva ezzel a jó közérzet és vitalitás érzetét.
A NES terápia során kapunk egy jól értelmezhető, mélyelemzést a HBF aktuális állapotáról és holografikusan kódolt NES Info-cseppekkel ki is javíthatjuk a talált problémákat, így Klienseink nem csak egy teljes képet kapnak állapotukról, hanem megoldást is a felfedett elváltozásokra.
Mi történik a vizsgálat során?
A NES mérés során, egy scannelés történik, ami nagyon egyszerű. Néhány másodperc alatt 150 teszt fut le, melynek eredményeiről könnyen érthető, tömör jelentést kapunk az alábbi tartalommal:
- A fő szervrendszerek állapota
- Az információ áramlás blokkjai
- Anyagcsere folyamatok
- Táplálkozás Érzékenység a környezeti toxinokra, ártalmakra
- Érzelmek Izom és csontrendszer
- Teljes térelemzés (geopatikus, polaritás, föld, mágneses)
- Az Emberi Test Mező (Human Body Field HBF)
A biofizikusok az atomi információ átvitel elméletét kiterjesztették a biológiai szervezetekre és kimutatták, hogy ez az információ átvitel hozza létre az élet létfontosságú összetevőit. A vizsgálatok egy specifikus, információ alapú biomező létezését igazolták, amit emberi testmezőnek (ETM) hívnak. Az ETM (angolul Human Body Field) intelligens, strukturált és a szervezet legfőbb létrehozó, szabályozó és ellenőrző mechanizmusa.
Az emberi testmező az alábbi szinteket foglalja magában:
- Kémiai – a kémiai testet alkotó atomok és molekulák
- Biológiai – a bennünket alkotó sejtek, szervek, csontok, szövetek, stb.
- Mentális – a gondolkodás, következtetés és a tudatos cselekvés képessége
- Érzelmi – az érzelmek kifejezése, ami alapvető része annak, hogy kik is vagyunk
- Memória – rövid- és hosszú távú memória, valamint a test sajátos képessége, hogy emlékezzünk arra, kik vagyunk és milyen traumákat éltünk át a múltban
- Energetikai – különböző finom energia mechanizmusok (mezők), amelyek működéseink fontos területét képezik, ide tartoznak pl. az akupunktúrás meridiánok.
Az ETM (emberi testmező) a fenti szinteken integrálja, szabályozza és koordinálja az élő, tudatos szervezetet és annak felsorolt területeit. Ezen területek mindegyike létezik; egyiket sem lehet kihagyni. (Azt még jelenleg sem tudjuk kielégítően megmagyarázni, hogy hogyan működnek együtt.) Az emberi testmező tehát információ átvitelen keresztül valósítja meg az élettelen kémiai vegyületek élő szervezetté történő szerveződését.
Hogyan segíthet ez nekem?
Kérje segítségem, hogy tisztán lásson és ki tudja választani az Ön számára leginkább megfelelő terápiát! Írjon nekem üzenetet IDE kattintva!