websikehealthcheck
websikehealthcheck

Köpöly terápia

A népi gyógymódok ősidők óta, kiállván az idők próbáját, segítik a hozzájuk fordulókat. Mai világunkban ezen eljárások összemosódtak olyan eszközökkel, illetve terápiákkal, melyek a XX-XXI. Század vívmányait is magukban foglalják.

Az archaikus vonal az új idők energiáinak megfelelően, de a gyökereket tisztelve nyúl vissza a forrásokig, a végtelen mélységig, mint pl. India vagy a Távol-Kelet bizonyos részein megmaradt ayurvéda, akupunktúra. Én kicsi gyermekként láttam, tapasztaltam és kezdtem tanulni. A népi orvoslással kapcsolatos kutatásaim eredményeképpen 2003-ban, az országban elsőként, egy kisfilmet készítettünk a köpölyözésről, amit azóta számtalan képző és oktató helyen beemeltek a tananyagba.

A köpölyözést, mint technikát megtalálhatjuk mind a keleti, mind a nyugati szemléletű gyógyító eljárások között. Fizioterápiás eljárás, mely egyesíti magában mind az öt őselemet.

A Föld elem a stabilitásból fakadó erő, megnyilvánulása az inak, izmok és közvetve a csontokra ható erők összessége.

A Levegő elem, a körülöttünk lévő tér, a köpöly pohár vagy csésze kialakításánál fogva egy vákuum hatást hoz létre. Szabályozható az erőssége, és a testre ráhelyezve, a bőr pórusain keresztül hatással tud lenni a bőr rétegeire, az alatta lévő kötőszövetre, a meridiánokra, és energetikailag az egész testre.

A Tűz elemet jelképezi: a tisztító tűz analógiájának megfelelően a tüzes köpöly energiája, amit lehetne úgy is mondani, az égi tűz földi mása, mely szívünkben lobog, s a kezelő szív csakráján keresztül összekapcsolódhat a kezelt lelkületével. A Tűz elem: amivel a vákuumot létrehozzuk az esetek többségében tűzzel történik, de a hideg vákuum következtében is, a kipirosodott bőrfelület érzete a tűz energiájához közelít.

A Víz elemet jelképezik a növények nedvei, az illóolajok, amit a köpölyözés alkalmával még pluszban alkalmazhatunk.

Az ötödik elemet, mint Akashat vagy Étert, az emberi tudatosság jelképezi.

Köpölyözésnél különböző méretű üveg, gumi, porcelán vagy bambusz edénykét tapasztunk a bőr felszínre, melyben vákuumot képzünk.

Megkülönböztetünk égi és/vagy földi köpölyt. Az égi köpöly, mikor csak a köpölyöző csésze alatt vákuummal dolgozunk, amit vagy pumpával, ún. hidegvákuummal, vagy tűzzel hozunk létre. A földi köpöly esetében különböző gyógynövényeket karikára vágva vagy zúzalék formájában ráhelyezünk a bőrfelületre és erre az egész elkészített elegyre borítjuk rá a köpöly poharat.

A technikája is sokrétű.

A leggyakrabban használjuk az ülő köpölyt, mikor rajtahagyjuk az adott bőrfelületen 3-20 perc között, és a felület válaszreakciójának visszajelzései alapján ismételjük a folyamatot. Alkalmazzuk a villámköpölyt, amikor föltesszük és levesszük a köpölyöző eszközöket és egy jellegzetes cuppogó hangot ad a bőrről leváló köpöly.

A csúsztatott köpölyözés is hatékony, ahol egy előzetesen kiválasztott zsíros film réteget viszünk fel a testfelületre és ezen csúsztatjuk a köpölyöző eszközöket, az energia-áramlásnak vagy vérkeringésnek megfelelően. A népi köznyelv ezt nyúvasztásnak is nevezi.

A terápia minőségétől függően választható, hogy melyik technikát alkalmazzuk.

A köpölyözést eredményesen lehet kombinálni inazással, kenéssel, csontrakással, különböző gyógynövényes készítmények bedörzsölésével, égő füvek füstölésével, víz- és fürdőkúrával, iszappakolással, fül- és testgyertyával, stb.

A köpölyözést gyakorlatilag a háztartásunkban fellelhető legtöbb edénykével végezték és végzik. Mikor nem volt speciális köpöly pohár, akkor csuprokat, poharakat, befőttes üvegeket használtak. A népi gyógyászat szerves részét adta és adja a mai napig, és bízom benne, hogy újra a mindennapi élet gyakorlatává válik, az egészségtudatosság szerves részévé kívánkozik.

Néhány tapasztalatot is említek meg szépen, hogy is volt ez eképpen. Gyermekként nagymamám mutatta meg nékem, hogy is csinálták ezt régen. Mikor távol volt az orvos, ezt használták falu- és tanyavidéken. Gyermekként láttam olyat is, hogy mérgezés esetén véreztették, akit kellett, pici bemetszést ejtve a bőr bizonyos pontján, arra helyezvén rá, s alkalmazták a köpöly technikáját. Manapság ez már nem megszokott, bár időnként bizonyos körülmények között, igenis javallott.

A köpölyözés napjainkban újra éli reneszánszát, egészségügyi tevékenységhez kötik használatát. Én is így alkalmazom a rendelőmben, s oktatom képzéseimen. Jól elsajátítva, hatékony eszköz, minden családban segítő módszer.

Néhány eset leírása itt álljon, kívánom, hogy akinek hozzájárulás, kedvet csináljon.

56 éves férfi vendég, gazdálkodó, dereka megroppant, s görcsbe rándult, kiegyenesedni alig bírt és munkájához autót vezetni sem tudott. A rendelőben a csúsztatott köpölyözést alkalmazva, izomzatát meglazítva, görnyedt tartásából kiegyenesedve, újra minőségi életet élhet.

72 éves, volt mezőgazdasági vállalkozó válla, lapockája görcsbe rándulva, keresett meg rendelőmben. Elmondása alapján panaszai közel 15 éve kezdődtek, mikor kifázott és ennek ellenére terhelte vállait, nyakát, s hátát, derekát. 8 alkalom után sikerült annyira lazítani izomzatát, hogy kényszertartása engedett, s ízületei megfelelő helyzetbe kerültek. Újra tudta emelni karjait, s örömmel újságolta, hogy a fésülködés is már könnyen megy.

32 éves kismama, nagy babát szülve, medencéje kibillent. 2 alkalom után csúsztatott köpölyözést alkalmazva segítettük a testet, hogy medencéje visszarendeződjön, s gyermekeit újra, fájdalom nélkül, ellátni tudja.

54 éves közalkalmazott, légkondicionáló berendezéstől kifázott, légzőrendszere begyulladt, köhögése nyákos slájmot hozott fel, s köpetet ürített. Tavasztól őszig ez folyamatosan vissza-visszatérve akadályozta őt munkája végzésében. A légkondicionáló szezon beindulása előtt 2-3 kezeléssel és szinten tartással háromhavonta 1-2 kezeléssel tünetmentessé sikerült tenni, s légkondicionálóra való érzékenysége megszűnt.

22 éves élsportoló úszó, verseny előtt begörcsölt az izomzata, 2 nap alatt a köpölyözés technikájával harmonizálni sikerült izomzatát, energia-pályáját, s dobogós helyezést ért el.

49 éves bolti eladó álló munkát végezve, lábai folyamatosan terheltek. Vénás keringése lelassult, hajszálerei fájdalmassá váltak. 3 alkalom után tünetmentessé vált, s őt megtanítva otthoni körülmények között alkalmazva, azóta is végzi e technikát, s munkájában korábbi tünetei már nem okoznak semmi problémát.

45 éves középvezető munkahelye miatt folyamatosan nagy terhelésnek, stressznek van kitéve. Nyaka, válla, háta folyamatos görcsben, s mellette magas vérnyomásban szenved. Ülőköpölyt alkalmazva 8 kezelés után megnyugodva folytatja munkáját. Vérnyomása rendeződött, arca kipihenve, s kisimulva. Munkatársai szerint is fiatalodva végzi azóta feladatát. Kéthavonta 1 alkalommal fenntartó kezelésre eljön, s mindenkinek ajánlja e lehetőséget.

Több ezer tapasztalat gyűlt már össze, s tanítványaim is sikerekről számoltak be a több mint 27 év alatt.

Javaslom mindenkinek kipróbálásra, akár a technika elsajátítására. A csoda bennünk van, csak arra vár, hogy felhasználjuk e terápiák hatékonyságát.

Írjon nekünk üzenetet!

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Időpont foglalás:

+36 30 963 1635